0
Bán Zsigmond Református Általános Iskola, Könyvtár

A magyar népmese napja alkalmából különleges játékra hívtuk iskolánk alsó tagozatos tanulóit. A bejárattal szemben található „galériánkon” mesejeleneteket ábrázoló képeket és mesecímeket helyeztünk el, amelyek segítségével a gyerekek játékos formában idézhették fel a magyar népmesék varázslatos világát.

A tanulóknak egy hét állt rendelkezésükre, hogy megtalálják a megfelelő kép és mesecím párosításokat. Ehhez segítségükre volt a mesék elolvasása és meghallgatása is, így a helyes megfejtések megtalálása igazi közös élménnyé vált.

A helyes megfejtést beküldő gyerekeket emléklappal és apró meglepetéssel jutalmaztuk, emellett minden évfolyamon egy-egy mesekönyv is gazdára talált sorsolás útján.

A kezdeményezés célja az volt, hogy a mindennapokba becsempésszük a meseolvasás örömét, és felkeltsük a gyerekek érdeklődését a magyar népmesék iránt. Hiszen a mesék nemcsak szórakoztatnak, hanem értékeket közvetítenek, fejlesztik a képzelőerőt, és olyan világba kalauzolnak bennünket, ahol a jóság, a kitartás és az igazság mindig fontos szerepet kap.

Köszönjük Monoki Zoltán Lászlóné tanító néninek a program ötletes megvalósítását!

📖 Mert mesékre mindig szükségünk van – kicsiknek és nagyoknak egyaránt! ❤️

Ossza meg a véleményét

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

X